Gyémánt. Mindenkiben, aki meghallja ezt a szót, felsejlik egy káprázatosan csillogó, a bányákból hatalmas fáradságok árán felhozott, áttetsző drágakő. A gyémánt iránti, évezredes rajongás nem véletlen: a görög eredetű szó jelentése ‘elpusztíthatatlan’ – hiszen a világ legkeményebb anyagát csak egy másik gyémánt karcolhatja meg.
Ám bányászata korántsem egyszerű, így nagyon kevesek számára elérhető a gyémánt természetes formájában. Ez nem volt másképp a régi időkben sem – így talán nem is meglepő, hogy már a középkortól kezdve sokan kísérleteztek laboratóriumban történő előállításával. Írásunkban a mesterséges gyémántok történetét bontjuk ki; ismerd meg a világukat!
A kezdetek: a kora újkori mesterségesgyémánt laborok titkai
Ma már mindenkinek jól ismert tény, hogy a gyémánt tulajdonképpen kristályszerkezetű szén. A középkorban azonban – jóval a mikroszkóp feltalálása előtt – az emberek számára teljességgel rejtély volt, miből keletkezik ez a gyönyörű ékkő. Ezért már az alkimisták elkezdtek kísérletezni nemcsak az arany, hanem a gyémánt előállításával is, akkor még sikertelenül. Csak jóval később, az 1700-as években jött rá a vegyész Antoine Lavoisier, hogy a gyémánt elégetésekor szén-dioxid keletkezik – tehát maga a drágakő is szénből kell, hogy álljon. A fizikus Dalton pedig már eljutott a ma is köztudott felismerésig, hogy a gyémánt a szén kikristályosodott változata.
Tudományos alapok: a 19. század eredményei
A legalapvetőbb tudnivalókkal a gyémántokról tehát már a 18. század tudósai is rendelkeztek. Ám arra, hogy hogyan lehetne mesterségesen előállítani a gyémántokat, számos kísérlet után (melyek nem bizonyultak valódi gyémántoknak) csak 1880-ban sikerült rájönnie James Hannay-nek. Ő egy kemény, sima masszát állított elő úgy, hogy először magnéziumot, lítiumot és káliumot hevített, majd nyomás alá helyezte őket széntartalmú gázzal és hidrogénnel. A létrejött masszában már felfedezett aprócska, gyémánt kristályokat – kísérletei tehát eredményesen zárultak. Bár felmerült, hogy Hannay tévedett, később, 1942-ben átvizsgálták mintáit röntgensugarakkal, így bebizonyosodott, hogy igaza volt.
Mesterséges gyémánt úttörése: a német birodalmi szabadalom (1955)
Mivel nagyon messzire voltak a nagyobb afrikai lelőhelyektől, a németek is lelkesen vetették bele magukat a szintetikus gyémánt kikísérletezésébe. Ezzel 1934-ben sikerrel is jártak: 60-90% vasreszelék, 5-15% amorf szén és 5-25%-nyi kohósalak lett a német birodalmi szabadalom “receptje”. Átvilágítva ezeket is röntgennel, kiderült, hogy nemcsak a külsejük, hanem a szerkezetük, tisztaságuk is tökéletesen megegyezik bizonyos dél-afrikai, ún. kapgyémántokéval – anyaguk ugyanis tiszta szén.
Ebben az időben azonban még nagy kérdés volt, hogy a drága előállításuk miatt vajon van-e a mesterséges gyémántokban piaci potenciál. Ám 1953-ban egy svéd kutatócsoport felfedezte a gyémántszintézist – ahogy szinte velük egy időben, 1955-ben pedig már négy amerikai tudós (Bundy, Strong, Hall, Wendorf) is. Mivel az amerikaiak látták meg hamarabb felfedezésük jelentőségét, a szabadalmat is nekik ítélték.
A mesterséges gyémántékszerek a jövő ékszerei
Ma már a világ gyémánttermelésének kb. 15-20%-át adják a mesterséges gyémántok, lehetővé téve, hogy ugyanolyan minőségű, mégis fenntarthatóbb és sokkal kedvezőbb árú ékkövekhez jussanak a gyémánt szerelmesei.
Reméljük, tetszett ez a kis bevezetés a mesterséges gyémántok futurisztikus, vadonatúj világába – az ARTIDIA világába. Mindez azonban még csak a kezdet: további izgalmas tartalmakért iratkozz fel hírlevelünkre!
