A Nemzetközi Gemológiai Intézetet (IGI) 1975-ben alapították, mára pedig székhelyei az egész világon jelen vannak. Az intézet független laboratóriumként működik, ahol színes drágaköveket, ékszereket, valamint laborokban előállított gyémántokat tanulmányoznak, hogy meghatározzák eredetiségüket.

A tökéletes gyémánt keresésekor, a legtöbb embert csak a külső érdekli, a szépség azonban nem minden. Sok ékszervásárló sajnos nem tudja, mennyi munkával és vizsgálattal jár azoknak a gyémántoknak a szelektálása, melyek közül ők aztán kedvükre válogathatnak. A gemológus szakértők az ún. IGI (International Gemological Insititute, vagyis Nemzetközi Gemológiai Intézet) tanúsítványrendszert használják arra, hogy pontosan beminősítsék és kategorizálják a piacképes gyémántokat.
Világelső az akkreditáció terén
Az IGI a világ első gemológiai laboratóriuma, amely ISO akkreditációval rendelkezik mind a természetes, mind a laboratóriumban növesztett gyémántok osztályozásában. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet 17025 számú laboratóriumi alkalmassági tanúsítványa a vizsgálólaboratóriumok legfontosabb szabványa a világon.
Élen a fenntarthatóságban
Az IGI a világ első gemológiai laboratóriuma, amely elkötelezte magát a szén-dioxid kibocsátás csökkentése mellett, csatlakozva a Responsible Jewelry Council, a International Precious Metals Institute és a Initiative for Responsible Mining Assurance szervezeteihez, és az SCS Global Services-el együttműködve a laboratóriumi munka környezeti hatásainak mérséklése érdekében.

Egyedülálló a mesterséges gyémánt osztályozásában
Az IGI 2005-ben úttörő szerepet vállalt a laboratóriumban növesztett gyémántok teljes osztályozásában, ezzel megvetve lábát hitelességével a hatalmas ütemben növekvő ékszeriparban Ma az IGI több tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik, mint bármely más szervezet, amiért még nagyobb bizalmat szavaznak neki a gyártók, a kiskereskedők és a fogyasztók is.
Az IGI évente több millió jelentést ad ki, így az egyik legmegbízhatóbb név az ékszerek osztályozásában Észak-Amerikától, Európán át egészen Ázsiáig.
Egyéni megoldások első kézből
Az IGI társszervezete a modern lézeres feliratozási eljárás élén jár, elsőként adtak ki ékszerazonosító jelentéseit, először szólaltak fel a gyémántok védelmében, egyedülálló módon határoztak meg átfogó osztályozási kritériumokat, és kínáltak értékelési szolgáltatásokat neves ékszermárkákkal együttműködve. Ma az IGI vezető szerepet tölt be a fenntarthatóság és a környezetvédelem területén, programjaival és erőforrásaival segíti világszerte az ékszerészeket.
Értéknövelés a hitelességgel
A modern világban még a szakértőknek is speciális felszerelésre van szükségük a drágakövek természetes vagy laboratóriumi eredetének meghatározásához. Az IGI az 1980-as évek óta fejleszti és alkalmazza a világ legfejlettebb eszközeit, így 2005-ben úttörő volt a laboratóriumban növesztett gyémántok teljes körű értékelésében, és a világ első olyan kutatóközpontjává vált, amely rendelkezik ISO tanúsítvánnyal mind a természetes, mind a mesterséges gyémántok osztályozásában.
Elkötelezettség az ügyfelek iránt
Szenvedélyesen törekszünk egy fenntarthatóbb és tudatos ékszeripari kultúra kialakítására. Az átláthatóság, hitelesség és nyilvánosság biztosítása iránti közös elkötelezettség a gyémánt-, drágakő- és ékszer osztályozás területén az IGI-vel való együttműködés alapja.
A tanúsítványokhoz kapcsolódó minden kérdésedre választ kapsz, ha feliratkozol hírlevelünkre! Segítünk eligazodni abban, hogy a jövő ékszerei közül, melyik lesz számodra a legmegfelelőbb.